Kávosz, Kávos, görögöl Κάβος, a valaha pici halászfaluból egy nyüzsgő nyaralóhely lett Kavos, mely a sziget szinte legdélibb csücskében fekszik. Főleg fiatalok és a szórakozni vágyók látogattak ide évről évre bőséges létszámban, Angliából például, ez sokat változott azóta. Maga Kavos három részből áll – a falu eleje a nyugodt Agios Petros, aztán következik Kavos központja, végül az ú.n. Aspros Kavos, mely a terület nyugodtabb része.
Last minute és előfoglalás, utazás, szállás ajánlatok összegyűjtése másodpercek alatt: Kavosi, Kávos szállások minden ajánlata ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis szálloda, turista-vendégház és diákszállás ITT kereshető. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.
A piros linken keresztül megkapjuk az interneten online egyénileg foglalható szálláshelyek listáját magyarul, illetve korábbi vendégek élménybeszámolóit, értékeléseit itt olvashatjuk: Kavos szállások, szálloda vagy apartman árakkal leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.
A vendég-fórum vélemények alapján népszerű Kavosi szállások, kiemelten kedvelt hotelek Kavosban:
4 csillagos****:
• Aquis Capo Di Corfu (egy parkosított kert ölelésében fekszik, a szálloda mini csúszdákkal bővített, mesés medencével, egy teniszpályával, egy ping-pong asztallal, egy játszótérrel rendelkezik, a szobákban LCD műholdas TV, egy DVD-lejátszó, egy mini hűtőszekrény található, ingyenes Wi-Fi és parkoló)
3 csillagos***:
• Kavos Sea View Apts (mindössze 50 méterre fekszik a homokos strandtól, családi szobák, expressz be- és kijelentkezés, széf, hangszigetelt szobák, légkondicionálás, ingyenes Wi-Fi és parkoló)
2 csillagos**:
• Morfeas Hotel (a strand közelében fekszik, szabadtéri medence, medence-bár, étterem, játszótér, ingyenes parkoló)
További nagyszerű hotelek, egyéb szállás vagy kiadó lakás:
• Angela Apartments (az apartmanok mindössze 100 méterre terülnek el Korfu egyik leghosszabb homokos tengerpartjától, Kavos strandjától, a település főtere mindössze 2 perc sétára fekszik, a kertben ülősarok, grillezőhely és egy hagyományos kút található, ingyenes Wi-Fi és parkoló)
A teljes Kavosi szállás kínálat óriási, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem kell előre foglalni kivéve a legtelítettebb főszezoni hétvégéket.
Kavos környéki szállások, közeli települések: Vitaládes 8.4 km 1, Perivólion 9.4 km 3, Boukari – Vukarí 11.1 km 6, Marathiás 11.3 km 1, Syvota 12.0 km 26, Agios Georgios 14.7 km 5, Platariá 15.9 km 1, Perdika 16.4 km 5, Lákka 16.7 km 2, Longós 18.1 km 2, Mesongí 18.6 km 13, Igoumenítsa 18.7 km 8.
Repülőtér távolságok a központtól légvonalban: Korfu Ioannis Kapodistrias nemzetközi repülőtér (CFU) 30.3 km, Ioannina repülőtér (IOA) 70.1 km és Aktion repülőtér (PVK) 75.8 km.
Napközben Kavos éli csendes-nyugodt életét, de estére és éjszakára szinte az egész városközpont egy nagy szórakozóhellyé válik. Kavos a számtalan bár, étterem, kávézó és szórakozóhelyen kívül hosszú homokos tengerpartjával büszkélkedik, ahol különböző vízi-sportokat ki lehet próbálni.
Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, program ajánló és képek. Kavos részletesen: A magyar utazási irodai kínálatban természetesen megtaláljuk, de ez is sokat változott 5-10 év alatt. Utazási irodai ajánlatok, kedvezményes árak csoportoknak minden évben vannak.
Budapest és Kavos távolsága kb. 1386 km autóval. Az utazási idő kb. 16 óra és 41 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a leggyorsabb utak feltérképezésére.
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók:
Kavos-i utazási, kirándulási témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!
Heraklion, Heraklio (Ηράκλειο görögül), Krétán a lakosság nagy része ide összpontosul (~25%, állandó lakossága 140 ezer fő körüli), a városi kultúra, az oktatás és a kereskedelem szintén kiemelkedő. A legtöbb hotelágy, szálloda szoba az északi parton található. Környéke régóta sűrűn lakott, egyre jobban beépítették a turizmus előretörésével. Mióta kedvező áron foglalhatóak a repülőjegyek egyénileg (pl. Wizzair járatokra pl. ~ 40 euró/jegy ártól), azóta vagy olcsóbban utazhatunk, vagy hosszabb ideig maradhatunk azonos áron. Többen heteket vagy hónapokat töltenek itt, ami nem feltétlen luxus, de mindenképpen felüdítő élmény lehet.
Szállás, nyaralás ajánlatok keresése és összehasonlítása gyorsan, egyénileg: Iráklio, Kréta fővárosa szállások, ajánlatok ITT. A település, a sziget fő városa és környéke. Hotelek, kis szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás interneten elérhető, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen.
A vendég-fórum vélemények alapján népszerű szállások, kiemelten kedvelt hotelek és apartman:
– 2016. óta foglalható, és az egyik legnépszerűbb lett gyorsan a Olive Green Hotel 4**** (szép újdonság, felszerelt kétágyas szobák, kellemes dizájn, 48 vendégszoba, adatok itt),
– Régóta foglalható online egyénileg a Rea Hotel (gyakorlott személyzet),
– GDM Megaron Hotel 5***** (1920-as műemlék épületben a modern és a klasszikus luxus keveréke)
– Knossos Traditional House (2 fő részére apartman, kiadó stílusos lakás jó helyen) Image may be NSFW. Clik here to view.
Városok, települések a közelben, környéke szállás ajánlóval online: Amudára Iraklíu, Kokíni Háni, Karterósz, Arhánesz, Finikiá, Szkaláni, Eléa, Kavrohóri, Paleókasztro, Ájosz Szílasz, Anópoli és Rodiá.
Az összes interneten egyénileg foglalható üdülés ajánlat itt áttekinthető egy helyen:
Repülőterek távolsága a belváros központjától légvonalban: Iráklio nemzetközi repülőtér (HER) 3,4 km, Szitía nyilvános repülőtér (JSH) 88,5 km és Haniá repülőtér (CHQ) 93,1 km.
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:
Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?
Hosszú úti élmények, útikalauz videó: youtu.be/8kmnKYGlVlc. A helyi értékek, agrár hagyományok, sajtok, ételek, növények és kulturális örökség. Hegyi kirándulóhelyek, romok és szép kertek. Távol a strandoktól és a szállodáktól rengeteg érdekesség, például szerzetesek és történetek.
Rövid Múzeum túra videó, képek:
Archeológiai Múzeum – Archaeological Museum of Heraklion, Crete. Az Ókor ismert hajnalától a középkorig sok-sok érdekes emlék, lelet és kincs.
Kikötőváros Görögországban található, Chalkidiki perifériájában. 60 km-re délre helyezkedik el tőle Thessaloniki. A város a halászatból tartja fent magát, ezért különböző múzeumok, előadások mutatják be eme munka művészetét. Bárok, klubok, kiváló éttermek, kávé álmok és fantáziák, olajfaligetek, friss hal illata várja az utazókat. Egy kis hely, melynek neve egyre jobban cseng a magyar fülekben, szívekben. Jó nyaralás élmény elérhető árakon.
A következő piros linkeken keresztül megkapjuk az egyénileg foglalható szálláshelyek listáját magyarul. Garantáltan kedvező árak: Néa Mudaniá szállások, hotel vagy apartmanok árakkal leírással ITT – szálloda, kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat.
Népszerű szállások például:
• Oceania Club & Spa – Ikos Oceania (5 csillagos hotel***** All-Inclusive, wellness szálloda, remek kilátás, luxuskörülmények, feszített víztükör, kiváló konyha és személyzet, tengerre néző szobák és tágas családi lakosztályok, – a falak lehetnének vastagabbak)
• Sokratis Hotel (közel a strandhoz, nyugodt környezet, teljesen berendezett apartmanok)
• Filippos (2 csillagos szálloda, 150 m-re a strandtól, igazi „görögös” hangulat)
• Bambola (kedvező ár, hangulatos kert, nyugodt környék)
Jó akciók, last minute utazás kedvezmények az ajánlott szálláshely foglalási oldalakon: Nea Moudania hotelek, szállások ITT. Szoba, olcsó magánszállás, apartmanok (kiadó szobák, házak és olcsó ágyak hosszútávra), kis szálloda, turista-vendégház és csoportos diákszállás (hostel stílus) ITT kereshetően. Az online árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós, all-inclusive csomag ajánlatok egész Görögországból, Európából, és távolabb.
A 2-3-4 csillagos szálloda és az apartman kategória online akciós árakkal. Fórum vélemények, korábbi vendégek véleménye folyamatosan frissülve.
A kínálatban, városok / szállások száma és távolsága a környéken – az oldalsó szálláskereső segít gyorsan, közeli települések: Flogita 5.9 km 2, Nea Potidaea 7.0 km 5, Gerakini 14.5 km 12, Néa Fókaia 16.3 km 1, Sani Beach 17.3 km 6, Psakoudia 18.0 km 2, Néa Kallikrátia 19.8 km 7, Áfitos 21.0 km 11, Kallithea Halkidikis 24.1 km 14, Vrástama 24.9 km 1, Kassándra 25.0 km 3 és Siviri – Szíviri 25.1 km 5. Továbbá, illetve magyarul: Száni-part, Jerakiní, Néa Potídea, Dioniszíu-part, Néa Plája, Kalívia Poligíru, Flojitá, Szozópoli, Filakaí Kassándras, Yerakiní és Petrálona.
Budapest és Nea Moudania távolsága kb. 1069 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával.
Az utazási idő kb. 12,5 óra autópályákon haladva. Mellékutakon (autópályán, fizetős utakon kívül) haladva egy napon (24 órán) belül elérhetjük.
További útvonalak keresésére jó a Viamichelin, vagy térképek és autós, buszos utazások a GoogleMaps-on műholdképpel tervezhetőek. Thessaloniki (SKG) repülőtere 39.9 km távolságra található a nea moudaniai központtól. A környék zoomolható térképe, műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók:
Magyarországról busszal és vonattal elérhető, át kell szállnunk legalább egy alkalommal.
Nea Moudania-i utazási, görögországi témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!
Pefkohori-i görög nyaralás, utazás témában szólj hozzá itt alul!
Kérdezzük vagy segítsük egymást! Nincs veszély, kaland és jókedv annál inkább van a görög tengerpartokon.
Filléres akciók, last minute utazás akciók az ajánlott szálláshely foglalási oldalakon. Pefkohori hotelek, szállások ITT. Szoba, olcsó magánszállás, apartman (kiadó szoba, olcsó villa, lakások konyhával teljesen felszerelve), kis szálloda, B&B vendégház és diákszállás (hostel stílus) ITT kereshetően. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok az egész világból.
Pefkohori (Πευκοχώρι) turisztikai központ, kiváló nyaralóhely Görögországban, a Kassandra félsziget délkeleti részén fekszik. Az egyik oldalról a meseszép Égei-tenger öleli, míg a másikról fenyvesekkel borított erdők, melyről a nevét kapta. A város ad helyet a híres vitorlás versenynek, az ITENVA-nak. Sok látnivaló, homokos tengerpart, gazdag éjszakai élet, mi kell még?!
Népszerű szálláshelyek, az összes ajánlat: Pefkohori hotel, és apartman szállás ajánlatai ITT. Panziók, apartmanok és szállodák minden igényre. Olcsó ágyak elsősorban, de wellness és üzleti elegáns szállás csoportnak, rendezvényre szintén kereshető.
Szaloniki (görögül [Θεσ]σαλονίκη [The]szaloníki) Görögország második legnagyobb városa és legforgalmasabb kikötője, Makedónia régió székhelye. Éttermeiről, bárjairól, kávézóival messze földön híressé tették. Mostanság nincs tolongás Görögországban, így csupán a sok akciós repülőjegy és szállodák (vagy apartman) közül kell csak választanunk egy a számunkra kedveset. A látnivalók útikalauz leírás ITT folytatódik.
A szállás ajánlatok, szabad és foglalható hotelszobák napi és heti akciós árai kigyűjtve. Igen, fontos észrevenni, hogy olykor egy teljes heti (7 vagy 14 éjszakás) csomagárral jobban járunk, mint az egyéni napi ajánlatokat böngészve: Thessaloniki szállások, hotel és apartman foglalás magyarul gyorsan ITT.
A Crossroads ITT 2015. óta foglalható mini vendégház, kétszemélyes szoba és 6 fős hálótermi ágyak, Wifi internet van, a személyzet kedves és segítőkész.
Garantáltan jó ajánlatok, utazás és hotel árak egyénileg, ingyenes automatikus visszaigazolás, sok-sok kedvezmény keresi Önt, egyénileg és kis csoportban utazók részére ez a jó megoldás. Vendég élménybeszámolók, vélemények, képek és leírások együtt.
A piros linken keresztül megkapjuk a ténylegesen foglalható szálláshelyek listáját magyarul, illetve korábbi vendégek élménybeszámolóit, értékeléseit itt olvashatjuk: Thessaloniki szállások, szálloda szoba ás apartman árak leírással ITT. Egyéni díjmentes foglalás, visszaigazolás közvetlen elérhetőségekkel, minden tudnivalóval. Üdülő kemping és apartman (kiadó ház, privát lakás vagy nyaraló luxus villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.
Pl. a Neo Metropolis Hotel például 7 éjszakára 2 főre csak 77 ezer forintért volt elérhető júniusára, és augusztusban is csak 79 ezer. Ez a 35 szobás kis szálloda méltán népszerű, sok szobát tud így egyéni vendég részére értékesíteni, jó helyen van közel a belvároshoz.
Belvárosi, olcsó, jó reggelivel: Hotel Esperia **, 2 főre éri meg igazán, alig tízezer forint felett lehet szobát foglalni.
Konkrétan kedvelt helyek Thesszalonikiben az öt csillagos Makedonia Palace, Electra Palace Hotel Thessaloniki (130 szobás belvárosi) vagy a Capsis Bristol, Daios Luxury Living 5***** (butik, tengerre néző), Les Lazaristes Domotel és a The Met a gazdagabb nyugdíjasok kedvencei. Négy csillagos szálloda kategóriában a Anatolia Hotel, Zaliki Hotel, Capsis**** és a DAVITEL-Tobacco népszerűek, sok más apartman és két** és három*** csillagos hotel van a városban, itt tudják mi a vendéglátás, talán még jobb dolgunk lehet mint a görög fővárosban. 2017.-ben nyitott 27 m²-es mini apartman 3 főig a Aristotelous street small apartment ITT, légkondicionált, több dátumra kedvező volt az ára, egyre több hozzá hasonló van szerencsére központi elhelyezkedéssel, mint például 4 főre a 40 m²-es modern Axelia Apartments.
Image may be NSFW. Clik here to view.
A piros linkeken fent és a jobb oldalsó keresőn keresztül a vendég értékelések, akció ajánlók sokat segítenek az egyéni foglalásban.
A repülőtér távolsága a központtól, belvárostól légvonalban 13.7 km, amitől dél-keletre sorban találjuk a kisebb és nagyobb tengerparti békés üdülőhelyeket. 2012 nyarára olcsó fapados járatokkal elérhető vált a város (Ryanair, Wizzair) egyénileg, jó és/vagy olcsó szállást szintén percek alatt tudunk foglalni online.
A görög nagyváros mellett kínálatban, városok és kis települések – Thessaloniki környéke szállások távolsága/száma: Oraiókastron 10.3 km 2, Thérmi 11.8 km 1, Síndos 12.2 km 1, Skála Neón Epivatón 15.4 km 1, Peraía 15.7 km 7, Anchíalos 16.1 km 2, Agía Triás 16.7 km 1, Tagarádhes 18.5 km 1, Plagiárion 18.5 km 1, Trílofon 19.4 km 1, Epanomí 23.8 km 1, Vathýlakkos 25.0 km 1, Halkidona 30.6 km 2, Chalkidón 30.8 km 1 és Néa Iráklia 32.9 km 1. Természetesen még több közeli tengerparti nyaralóhely közül tudunk választani 50 km-es távolságon belül több irányban.
Image may be NSFW. Clik here to view.
Image may be NSFW. Clik here to view.
Budapest és Thessaloniki, Szaloniki távolsága kb. 1021 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával, az utazási idő így kb. 11 óra részben autópályákon haladva. Mellékutakon (végig fizetős autópályán kívül) haladva 12 és fél óra (1035 km).
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:
Korábbi mért adatok és átlagok, várhatóan a szeptember az igazi (itt van nyugdíjas mama nyár:): www.bbc.co.uk/weather/world/city_guides/results.shtml?tt=TT003850. A repülőtér oldala: www.thessalonikiairport.gr – nem olcsó a repülőjegy, így egyre kevesebben repülnek ide Budapestről, Magyarországról, mert a buszos árak kedvezőbbek, és most már a jó autópályákon és a luxus buszokon kibírható az út a magas igényekkel rendelkező nyugdíjasoknak. Ha sikerül olcsó charter vagy fapados repülőjegyet venni (Budapestről: Ryanair, Wizzair: ára 20-30 ezer forint oda-vissza, Easyjet, Germanwings-el utazunk távolabbról), akkor a repülős út reális lehet a turista réteg számára. Az üzleti utazók még mindig megfizetik a 100-200e Ft közötti árakat sok esetben. A repülőjegy keresőkkel percek alatt választhatunk egy jó ajánlatot online.
Görögország középső részén található tengerparti település. A város partjain élvezhetjük a napot, megmártózhatunk a sós vízben vagy akár bérelhetünk egy csónakot és megcsodálhatjuk a naplementét. A helyi strandok megkapták a Kék Zászló díjat az Európai Uniótól, ami elismeri a kifejezetten tiszta és gyönyörű vizet.
Érdemes az interneten szállást keresni és foglalni. A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját magyarul és a korábbi vendégek értékeléseit azonnali díjmentes visszaigazolást a szállásadó minden elérhetőségével, és csak ott kell fizetni érkezés után: Agios Ioannis Pelio szállások, hotel és apartman árak leírással ITT. Érdemes keresni előre a kedvezményes ajánlatok között. Közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online szállásfoglalásban.
Last minute és előfoglalás, szállás ajánlatok, szobaárak összegyűjtése másodpercek alatt az internetről egy helyre: Agios Ioannis Pelio szállások minden ajánlata ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis szálloda, vendégház és diákszállás (hostel stílus) ITT kereshetően. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok. Gyakran kis csoportok részére az online hotelkeresők kínál szobákat jó feltételekkel.
Az utazás, vendég-fórum vélemények alapján népszerű Agios Ioannis Pelioi szállások, kiemelten kedvelt hotelek:
• Agapitos Villas & Guesthouses (sok éve jó színvonalon teljesít, külféle szobatípusok és apartman lakosztályok)
• Boutique Hotel Kentrikon & Bungalows (3 csillagos***, ingyenes wifi, szauna, csodás kilátás a tengerre)
• Hotel Sofoklis (3 csillagos***, 2 percre a városközponttól, légkondicionálás, kültéri medence)
• Hotel Manthos Blue (3 csillagos***, erkélyes szállások, szállodai bár, napozóterasz)
• Hotel Manthos Blue (2 csillagos**, díjtalan parkolás, hangulatos reggeliző terem, 10 percre a strandtól)
• Anesis Hotel (2 csillagos**, festői panoráma, túrázási lehetőség, könyvtár)
• Katerina Apartments (Családi kézben lévő szálloda, szobák televízióval és konyhasarokkal)
• Maria Rooms (studo lakóegységek, jó bútor és burkolatok)
Image may be NSFW. Clik here to view.
A teljes szállás kínálat óriási, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem kell előre foglalni kivéve a telítettebb főszezoni, napokat, hétvégéket.
Repülőterek távolsága a központtól légvonalban: Nea Anchialos repülőtér (VOL) – Volos és 38.5 km Skiathos repülőtér (JSI) 39.2 km.
Budapest és Agios Ioannis Pelio távolsága kb. 1229 km autóval. Az utazási idő így kb. 13 óra. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a gyorsabb utak feltérképezésére. A környék zoomolható térképe, muholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minoségben:
Agios Ioannis Pelio-i utazási, kirándulási témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!
Igen, nem kell azt hinnünk, hogy itt csak a szegénység fogad minket. Gazdag olaszokat biztosan találunk az öt csillagos szállodákban vagy az elit éttermekben.
2009 óta nagy lendületben, helyenként már eszementen túlzó építkezések, 5 csillagos hotel és luxus apartmanházak emelkednek ki, az olcsó árak és a jó minőség miatt Görögország komoly vetélytársa lehet a tengerparti nyaralás piacon. 2017-ben Wizzair fapados járatokkal is eljuthatunk a csodás tengerparti Riviéra (kellemes sekély vizű) strandjaihoz olcsón. Összességében egyedül Horvátország tud olcsóbb lenni, ott is csak a legközelebbi akciós ajánlatokat (apartman vagy kemping) elcsípve (pl. telekocsis leutazással).
Az összes szállás ajánlat itt tekinthető át, újszerű hotelek a hihetetlen olcsótól a privát luxus villákig minden: Szállások, hotel és apartman árak, villák leírással ITT. Érdemes keresni és egy akciós vagy különösen vonzó ajánlatot lefoglalni.
Sok nyugati turista nehezen tudta elképzelni 2015.-ig, hogy nem kell Törökországig menni csodaszámba menő tengerparti élményekért. Fejlődésben van a turizmus terén, és a hétköznapi emberek szintjén egyaránt. Népszerűek a szerény, érintetlenebb tengerpartok, a hírük biztosan tovább javul a magyar kalandorok körében (autós). Sokat javult az albániai szállások, hotelek minősége, a kényelem és a szolgáltatások elérték a kívánt szinteket. A holland turisták után a közeli olaszok körében is egyre népszerűbb nyaralási célpont.
Hotelek, jó szálloda szoba és privát apartman (teljesen felszerelt konyhás lakás, ház és privát villa) árak nyaralóhelyeken: Albániai tengerparti szálláshelyek, hotelek árai ITT. : Adriatik Hotel Durres, Tropikal Resort, Vila Belvedere Hotel, Lido, Akropoli, Nais ****, Arvi ****, Iliria International ****, Ani **** stb. Vagy Hotel New York-ot megtaláljuk Vlore városára átnavigálva. Ha tetszik egy ajánlat, akkor kezdje el itt a foglalást a piros linken keresztül! Fizetni általában csak a hotelben kell. Ügyes foglalási trükkökért pedig kérdezze a szakértőinket! A hotel ajánló a vendég értékelésekkel, élménybeszámolókkal együtt komoly segítséget nyújt az egyénileg és kis csoportban utazók részére. Vendég élménybeszámoló és vélemény fórum több nyelven a pontozásos szállás értékelések és fotók mellett.
Bulgária sláger mindig mellette, az örök Görögország mellett (pl. Korfu) volt a kiszemelt nyaralási célpont ezernyi magyar turistának. Most már könnyen dönthetnek az Ön ismerősei úgy, hogy például Albánia fővárosába vagy ezen keresztül egészen Sarandë / Saranda városáig a Jón-tengerhez mennek nyaralni. Akik családdal egy kis busszal utaznak, vagy egy nagy-buszos társasághoz örömmel csatlakoznak, ettől az évtől a divatos vagy reklámozott helyeken kívülre kerülhetnek, és ezzel persze különlegessé válhatnak.
Egy internetes leírás szerint gyakran olcsóbb a repülős utazás Albániába mint a buszos. Szerintem ez csak egy reklámfogás, az biztos, hogy sokkal kényelmesebb és gyorsabb repülni, és egy-egy fapados ajánlattal természetesen nem tudnak versenyezni a buszok ilyen nagy távolságoknál már.
Albán lányok, helyi, mediterránabb szépségek, a királynő (Miss World és Universe) és mások: www.youtube.com-2002 – Anisa Kospiri, 2011-ben: youtu.be/NyXnqUhB_bI – Isi Topciu Ulaj.
Nagyon hosszú az albán tengerpart, az Adriától indulva a Jón-tengerig (Korfuig) számtalan szinte érintetlenül szép partot találunk. Néhányan a kisebb Himarë / Himara városát ajánlják. Aki fél az ilyen fejlődő országtól, annak a szervezett utakat, az utazási irodák segítségét ajánljuk.
Dhermi és Drymades partjai (gondozott strandjai) úgy hirdethetnék magukat nyárra, hogy “Kér egy finom pizzát a szép tengerparton?”. A kristálytiszta tenger látványa sokaknak önmagában elég, persze milyen jó, ha a vendéglátást meg tudjuk fizetni, és nem kell reggel és este a konyhában szorgoskodnunk, mintha nem a megérdemelt pihenésünket töltenénk. Arra készüljünk fel, hogy alig fogunk valamit találni a partokon, egy-egy bár, kis büfé vagy étterem szolgáltatás már meg tudta vetni itt a lábát, de ők a forgalmasabb helyekre összpontosítanak természetesen.
Borsh (Borshi) és Lukove (Lukovë) nevét megemlítik gyakran a leírások, picike helyek ezek, de a csendes tengerparti kikapcsolódásaink során vagy átutazóban ezeken a helyeken megállhatunk.
Az interneten az látszik, hogy a meglepően olcsó és a meglepően drága árak váltják egymást, egyszer a spanyol Costa Brava árai máskor pedig a balatoni kempingek árait láthatjuk feltűnni. Pl.: www.hotelbutrinti.com/, a www.albania-hotel.com – egy helyi, albán közvetítő cég, de drágább mint a fenti piros linkeken, és a jobb oldalsó keresőn elérhető apartmanok és szállodák stb.
A gazdaságilag és politikailag teljesen kifosztott országnak minden egyes kis bevétel nagy segítséget jelent. A mezőgazdaságból magát valahogy még fenntartani képes ország egy fontos fejlődési útja lehet a turizmus és a szolgáltatások javítása.
Áfitos, Afytos (görögül: Άφυτος), luxus és olcsó szállások a csodálatos Kassandra öböl, tengerparti félsziget partjain. A község Észak-Görögörszágban, Chalkidiki tartományban. 75 km-re fekszik Thessaloniki-től és 21 km-re Nea Moudania-tól.
Szálláshelyek, üdülés ajánlatok magyarul: Áfitos hotel és apartman szállás ajánlatai ITT. Magánszállás közvetlenül, panzió, apartmanok és szállodák minden igényre. Családi, kétágyas és franciaágyas elhelyezés közel a parthoz, vagy tengerre néző szobával. Petrino Suites Hotel ****, Eden Hotel, elő és utó szezonban olcsó Milos apartmanok, Stratos Hotel 3 csillagos szálloda, Stamos Hotel saját medencével, Filoxenia studio apartmanok nagyon jó minőségben vagy a Blue Bay Hotel 4 csillagos szálloda kényeztetése elérhető áron. Vendég vélemények fórum hozzászólás szerűen dátumokkal a képek és leírások mellett.
Last minute és előfoglalás, szállás ajánlatok, szobaárak összegyűjtése másodpercek alatt az internetről egy helyre: Áfitos szállások, minden ajánlat ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis szálloda, vendégház ágyak ITT kereshetően. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok. Gyakran kis csoportok részére az online hotelkeresők kínál szobákat jó feltételekkel.
A kínálatban, közeli városok/ települések / szállások távolsága: Kallithea Halkidikis 3.2 km 14, Néa Fókaia 4.7 km 1, Kassándra 5.7 km 3, Kriopigi 7.9 km 8, Sani Beach 8.0 km 6, Siviri 9.3 km 5, Kassandrinón 9.4 km 1, Foúrka 11.2 km 7, Polykhrono 12.6 km 9, Possidi 13.3 km 4, Nea Potidaea 14.0 km 5 és Kalándra 15.1 km 1. Továbbá illetve magyarul: Kalithéa Halkidikísz, Políhrono, Kriopijí, Száni-part, Szíviri, Poszídi, Fúrka, Néa Potídea, Móla Kalíva, Néa Fókea, Kalándra és Szkála Fúrkasz.
Afitos történelmi falunak számított évszázadokon át, amit írásaiban Arisztotelész, Hérodotosz, Thuküdidész és mások is megemlítettek. Zeusz Ammon segített a 8. században terjeszteni a jó hírnevet az archaikus és a klasszikus időszakban. Afitos ma a legszebb tengerpari falu, gyönyörű kőházakkal. A falu túlnyomó többségben kőből van építve, beleértve az utcákat, tereket, házakat és minden más egyebet is. Olyan hatást keltenek, mintha egy csodálatos sziget lenne a tengerparton.
Image may be NSFW. Clik here to view.
A folklór gyűjtemény bemutatása, amelyek mezőgazdasági eszközök (szántás, ültetés, aratás és betakarítás), és a fazekasság, ami művészet, nagy hagyománya van itt.
Itt nemcsak vásárolhatunk fazekas ajándéktárgyakat, hanem készíthetünk is. 1889-ben a falu központjában látható a kiállítás (múzeum) egy eredeti régi épületben. Afitos térségében kiépített a turizmus, csalogató a táj és az életérzés, strandok, múzeumok, klubok és főleg szerény éttermek és egy-egy luxus étterem is persze.
Csodálatos szállodáinak saját medencéi vannak, teljes kiszolgálással és ellátással. A 4 kilométer hosszú gyönyörű fehér homokú kristálytiszta tenger felejthetetlen élményt nyújt. A strandon minden lehetőség nyitott, szárazföldi sportolásra is és vízi sportolásra is alkalmas. A parton nyugágyak, napernyők és mindenféle üdüléshez alkalmas kiegészítők megtalálhatók és használhatók. Csodálatos kilátás nyílik a tengerre. A teljesen felszerelt bárok, éttermek kielégítik minden igényünket. Éjszakai mulatságokat is rendeznek, ne hagyjuk ki ezeket a táncos görög estéket. Fő szezon augusztusban van, a magas árak ellenére ilyenkor érkeznek a legtöbben ide.
A legkönnyebben úgy juthatunk el Afitosba, ha repülővel Athénba vagy Thessaloniki-be utazunk és onnan megyünk tovább.
Legközelebbi nemzetközi repülőtér: Thessaloniki (SKG) 60.9 km.
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:
Hotel weboldala, akciós árak elő és utószezonban is: www.stratoshotel.gr/en – Stratos szálloda, kiváló vízparti üdülés.
Luxus hotelek: Petrino Suites Hotel és a Blue Bay Hotel kiváló 4 csillagos szállodák.
Olympiakí Aktí görögösen, görögül írva: Ολυμπιακή Ακτή, a jól ismert észak-görögországi üdülőfalu Pieria megyében található, Paralia szomszédságában, Katerinitől mindössze 8 kilométerre. Újfajta átírásban a neve: Olimbiáki Ktí, ami elég furán cseng. Paraliával kiépített tengerparti sétány összeköti, szinte összeérnek strandjaik, kényelmesen átsétálhatunk egy este. Jó adottságainak hála, a Görögországba tartó turisták egyik legkedveltebb üdülőhelye, görögül: Ολυμπιακή Ακτή.
Több mint negyven szálláshely 2016-ban, apartmanok és hotel online akciós csomag árai folyamatosan: Olympic Beach és Paralia szállás ajánlatok ITT. Szombattól szombatig és rugalmas egyedi időpontokra is foglalható így egyénileg, fizetni ott kell a helyszínen általában.
Kiemelten jó szállodák, panziók-vendégházak és apartman szálláshelyek:
– Hotel White Rose Beach (kiváló személyzet, kettő-, három- és négyágyas szoba, 14 lakóegység, kettő és négy főre is jó megoldás, jó ár/szolgáltatás arány)
– Marie Claire Studios (14 db kiadó egység mini-konyhával, két- és háromágyas, tiszta és modern)
– Ouzas Hotel 2** (felülmúlja az elvárásokat általában, 25 db szoba, wifi internet, kiváló személyzet, tágas szoba, 2-3-4-5-6 fős egységek, egy-egy hétre akciós árak)
– Hotel Platon Beach 2** (nagyon jó elhelyezkedés, a kényelmen és a szolgáltatásokon fejleszthetnének, mint pl. parkolás, reggeli)
– Danai Hotel & Spa 4 **** (47 klimatizált kényelmes és tiszta szoba)
Vendég vélemények fórum szerűen, friss értékelések a gyors döntéshez, előleg sem kell minden esetben. Ezek szerint jó szálláshely a magánszállás szobákat, apartmanokat kínáló Blue Dream Hotel (3-4 fős apartmanhotel szoba) például. – Egyedi hotel igényeihez foglaljon itt kedvezményesen szobát vagy apartmant csomag ajánlattal! Hotel Platon Palace***, White Rose* a fehér rózsa vagy még inkább a Mediterranean Resort**** a maguknak többet megengedő félpanziós, teljes ellátásos és all-inclusive vendégek kedvence. A Mistral Hotel*** egy igazán kedvelt és vonzó szálloda még a szomszédban.
Még néhány hely neve és címe, itt már ritkábban foglalható hely, mert az utazási irodák lekötik a helyeket: Katerini, Paralia és Olymbic Beach szálláshelyei : Olcsó szállások, apartmanok a jellemzőek, de ma már találunk egy-egy közepes hotelt saját medencével, teljes ellátással, jó napi árakkal. Ha sikerült online jó ajánlatot találnia, akkor kezdje itt a foglalást a piros linken keresztül! Siess, mert a jó helyek elkelnek!
A piros linkeken keresztül megkapjuk a szálláshelyek teljes listáját, a korábbi vendégek friss élménybeszámolóit (több nyelven), értékeléseit: Olympic Beach szállások, szálloda szoba ás apartman árak leírással ITT. Egyéni díjmentes foglalás, visszaigazolás közvetlen elérhetőségekkel, minden tudnivalóval. Üdülő kemping és apartman (kiadó ház, privát lakás vagy nyaraló luxus villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.
Image may be NSFW. Clik here to view.
Közeli városok és kis települések, a környéken további szállás foglalási lehetőségek online: Paralia Katerinis – Paralía Katerínisz 3.5 km 86, Kateríni 7.7 km 3, Korinós 8.6 km 3, Sevastí 13.8 km 1, Litóchoron 16.9 km 9, Makrýgialos 19.9 km 3, Leptokaryá – Leptokariá 20.1 km 19, Methóni 23.4 km (pl. Hotel Camping Agiannis), Paralía Skotínis 23.5 km 1, Palaios Panteleimon 25.0 km 10, Platamonas 27.9 km 20 és Elatochórion 29.2 km 11. Továbbá: Litóhoro, Paralía Szkotínisz, Pláka Litóhoru, Paralía Pandeleímonosz, Korinósz, Makríjalosz, Kateríni, Limáni Litohóru, Dion, Katahász.
A Szaloniki repülőtér (SKG) 45.6 km távolságra található a központtól, belvárosi rész (légvonalban), autóval vagy busszal több, egy vagy másfél órás út szokott lenni, azzal lehet számolni.
Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?
Hosszú, aranyhomokos tengerpartja, kristálytiszta, fokozatosan mélyülő vize miatt a kisgyerekes családoknak ajánlható, kivált, hogy a part mentén játszótereket is találunk. Az Olymipiai riviéra egyébként mágikus hely, melyet az Olymposz és Pieria hegyei vigyáznak. Míg az Égei-tenger kékjében lubickolunk, a zordon hegyekre nyílik kilátás. Ez valami olyasmi, amit sehol máshol nem találunk meg. Külön ráadás, hogy a hely a görög mitológiában is kiemelkedő szereppel bír és régészeti lelőhelyekben is igen gazdag.
Dion, ókori városa, a Meteorák és a Tempi-völgy, és sok látnivaló 20-30 ill. 100 km-en belül. Thessaloniki, Szaloniki szintén jól elérhető, amit nem kell a legtöbbeknek bemutatni, csodás hely bevásárlásra, városi sétákra és éttermek, helyi finom ízek tesztelésére.
Elhelyezkedésének köszönhetően számos remek kirándulás kiindulópontja is lehet Olympic Beach, készüljünk akár Pieriába, vagy kocsival, illetve busszal Thessalonikibe és Athénba. Paralia strandja igen nyüzsgő, sekély vízzel és tiszta parttal. Évek óta kék-zászlóval tüntetik ki, ami bizonyíték a strand biztonságára, az életmentők jelenlétére. Olympic Beach gyakorlatilag ott kezdődik, ahol Paralia véget ér. A legzsúfoltabb időszak a július és az augusztus, ilyenkor a strandok, apartmanok, szállodák is tele vannak turistákkal. Számos hangulatos tavernát és bárt, éttermet találunk itt, nem érezhetjük azt a buli hangulatot mint mondjuk Mykonoson. Olympic Beach inkább azok közé az üdülőhelyek közé tartozik, ahol viszonylag kis pénzből is élvezhetjük a Görögország nyújtotta lehetőségeket. Talán nem lesz minden tökéletes, de ha valóban sovány pénztárcával ragaszkodunk az utazáshoz, ez egy jó hely arra, hogy próbára tegyük.
Ami a szálláslehetőségeket illeti Olympic Beach környékén egyre több hotel és kiadó felszerelt privát apartman közül válogathatunk, legyen azok 1,3,4, vagy akár 5 csillagosak.
Itt a kemping nagy divat az olcsó és hűvösebb, kellemes apartmanok miatt. Ha mégis ilyet keresünk Görögországban, akkor nézzünk körül néhány angol oldalon: www.alanrogers.com/camping/greece/northeast. Üdülő komplexum területén találhatóak lakóautó és sátor helyek, ami így teljessé teszi a kínálatot.
Zoomolható térképe, GoogleMaps műholdképek, a kirándulások tervezéshez hasznos segítség:
Budapest és Olympiaki Akti távolsága kb. 1040 km, így autóval, kisbusszal is elérhető viszonylag kényelmesen 12-13 óra alatt. Egyre több a felújított út és a jó autópálya szakasz.
Mindössze 29 kilométerre fekszik Rodosz várostól. Míg a falucska jobb oldalán békét, családias hangulatot és nyugalmat lelünk, bal partján az egyetlen itt található hotel privát strandját, melyet főképp német turisták szoktak birtokukba venni.
A strand mindössze 500 méterre fekszik az archangelosi úttól, ideális fürdőhely a falu lakosai számára. Stegna homokos és kavicsos partjai a vízi sportok szerelmeseinek ínyére lesznek, bár elsősorban valóban azoknak ajánlható üdülőhely, akik nyugalmat keresnek. Ha mégis megunnánk a csendet, bérelhetünk autót, vagy motorbiciklit, mellyel az egész szigetet bebarangolhatjuk. Bár az éjszakai élet csendes errefelé, néhány bárt és tavernát azért találunk. A helyi buszokkal Rodosz városa sincs messze, a varázslatos óvárost mindenképp fedezzük fel! Hála a helyiek vendégszeretetének, úgy fogjuk érezni magunkat, mintha egy nagy család fogadott volna szívébe. Maga a hely tiszta és barátságos, szinte meglepően az, egész Görögország szerte, nem csoda, hogy évről-évre egyre többen térnek vissza ide.
Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg: Arhángelosz és környéke szállások ITT – árak és szobatípusok, foglalható lehetőségek. A település és környéke, hotel, kis szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás, hostel stílus interneten elérhető, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen.
Image may be NSFW. Clik here to view.
A falu közelében több mint 20 hotel B és C kategóriában, vendégházak, panziók, apartmanház ill. bérelhető villák találhatóak.
Stavrós, Sztavrósz (Σταυρός) – Ano Stavros Thesszaloniki centrumától 85 kilométerre, a Chalkidiki-félsziget keleti bejáratánál található, Krétán is kereshetjük hiszen ott is van egy ilyen névvel illett hely, busszal vagy repülővel is utazhatunk ide Görögországba. A Ryanair járatokkal most olcsón, gyorsan és kényelmesen elérhető Budapestről is. Budapest és Stavros távolsága kb. 1064 km autóval. Az utazási idő kb. 10 óra és 25 perc. Az online útvonal tervezés sokat segít, pl.: GoogleMaps, Viamichelin ezek a profi rendszerek az olcsó (ingyenesen használható), szép vagy a leggyorsabb utak feltérképezésére egyaránt használhatóak, autópálya díjak, üzemanyag árak stb..
Szálláshelyekről magyarul, kedvezményes lehetőségek kigyűjtése, szerencsére folyamatosan vannak napi és heti csomag akciók az egyénileg (utazási iroda nélkül) utazók részére: Stavrós – Halkidiki hotelek ITT – Jó hely például az Electra Hotel – 3***- leírás és képek ITT – minden hiányossága ellenére jónak értékelik a vendégek. Vendég élménybeszámolók, értékelések tekinthetőek meg a piros linkre kattintva. Rihios Hotel 2** (jó elhelyezkedés és ár/érték arány).
Image may be NSFW. Clik here to view. Image may be NSFW. Clik here to view.
Tekintsünk bele az egyénileg foglalható szálláshelyek kínálatába! Az összes árajánlat egy helyre kigyűjtve rendezetten: Chalkidiki szállások kedvezményesen ITT – itt a piros linkre kattintva ár és népszerűség szerint szintén böngészhetsz. Egyszer-egyszer inkább egy önellátó apartman és gyakrabban egy félpanziót kínáló akciós hotel ajánlatát érdemes választani. Néhány kicsi, új szálloda az utazási irodai katalógusokban tekinthető meg (2011-es Apollon Travel).
Leírás, útikalauz:
Az utóbbi években a magyar vendégek törzshelyeként híresült el az északi Stavros. Észak-Görögország legnépszerűbb üdülőhelye, ahol a helyi boltosok udvariasságból már magyarul köszöntik a betérőket. A város az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult, vonzó tengerpartja mellett, minden és mindenki a turisták fogadására és kiszolgálására rendezkedett be. Sokan évről-évre visszatérnek ide, mert a hangulatos városka minden korosztály számára tartogat szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget.
Image may be NSFW. Clik here to view.
Keresés gyorsan, szálloda szoba és apartman: Hotel foglalás egyénileg online a krétai Stavroson – Ájosz Onúfriosz – garantáltan jó internetes ajánlatok, sok-sok ajánlat keresi Önt. Keressen online, ha nem akar az utazási irodák hetes turnusaihoz, vagy a szűk kínálatukhoz igazodni! Kezdje itt a foglalást még időben egy piros linken keresztül! Apartman és szállodai szoba foglalása online kedvezményekkel hotel az öt csillagos üdülő, nyaraló komplexumban, jó leírás található képekkel itt: Perle Resort Hotel & Health Spa Marine ***** – külső, belső medencék és gyógy szolgáltatásokkal. A közeli Porto Veneziano***Chania egy kedvelt három csillagos hotel, ahol még a francia, spanyol és az olasz vendégek jól érezték magukat, a hálózat függők wifi-t (ingyen internetet) kapnak. Akrotiri-félsziget strandjainál található a Zorba (szállodai szobák és studio apartmanok). Nanakis Beach – strand apartmanok sokakat vonzanak a csodálatos elhelyezkedés, környezet miatt. A tengerre néző kilátást érdemes néha kifizetni, sokaknak az ~1500-3000 Ft/os napi felár megtérül, annyira sikerül itt feltöltődniük 1-2 hét alatt.
Bár a település maga nem túl nagy, jobbára két utcában összpontosul az összes üzlet, ahol mindent be lehet szerezni, a közelben számos turistalátványosság várja az érkezőket. Ha mégis Stavrosban maradnánk, tekintsük meg a város ófaluját, melyet fent a hegyen találunk, ahonnét nagyon szép a kilátás. A látványért megéri felmenni ide, akár gyalogosan, akár kisvonattal. A korán kelőket a reggeli kikötő látványa lenyűgözheti, a helyi halászok nyüzsgése maradandó élményt jelenthet.
A robogó bérlés viszonylag olcsó, ezekkel a járművekkel könnyen bejárhatjuk az egész környéket. Ha nemcsak a tenger és az üdülőváros nyugalmát szeretnénk élvezni, érdemes egy kicsit messzebbre elkirándulni. Remek hajóutak közül választhatunk. Ellátogathatunk például a kizárólag férfiak által lakott Athos-félszigeten lévő kolostorokhoz. A zárt vallási közösség pompás építményeit ugyancsak a tenger felől lehet megtekinteni, a nyolc monumentális építmény és a tenger hullámai által ostromolt táj, azonban valóban megéri a látogatást. Az Athosz-hegy vonulata Halkidiki legkeletibbre eső félszigetén nyúlik el, az Agios Oros öbölben hajózva már messziről feltűnik a hegy 2026 méteres, fenséges csúcsa. Az összesen húsz kolostorból álló köztársaság 1913-ig török uralom alatt állt, majd az 1912- 1913. évi balkáni háborúk során a görög hadsereg foglalta el, ám a Szent Hegyet már akkor semleges, önálló állammá nyilvánították. A köztársaság irányítását a Szerzetesi Tanács látja el, élén annak elnökével. Egy 1060-ban kelt, máig érvényes bizánci bulla szerint, nemcsak nőknek, gyermekek és eunuchok számára tilos területére lépni, sőt azok a hajók, amelyek fedélzetén nők tartózkodnak, csak 500 méterre közelíthetik meg Athosz partjait.
Ugyancsak érdemes felkeresni Kavala városát, mely ókori aquaductjáról, váráról és török óvárosáról híres. Itt született Mehmet Ali, Egyiptom királya, szülőháza látogatható. A tradicionális, régi házak, a múlt kontrasztját, a város modern bevásárló negyede adja a nyugati oldalon.
Élményekben dúskáló kirándulást tehetünk a Meteóráknál, mely a legnevezetesebb látnivalók egyike Görögországban. Sajátságos környék, tele gigantikus torony- és csipkealakú sziklákkal. A Meteora egyébként „levegőben lebegőt” jelent, mely az égbolt közelébe nyúló sziklák csúcsaira utal. A Meteorákon huszonnégy bizánci kolostor található, melyek egyenként 600 évnél idősebbek, a környék ennek köszönhetően igen híres zarándokhellyé vált. Semmit nem von le a hely értékéből, hogy a kolostorok közül ma már csak ötöt használnak a szerzetesek. 1920-ig ezeket az épületeket csak létrákon lehetett megközelíteni. A létrák egyenként 30 méteresek, vagy ennél magasabbak voltak, némelyiket a sziklákhoz rögzítették. Ma már hosszú, sziklába vájt lépcsősorokon és mély szakadékokat áthidaló hidakon juthatunk fel. Megéri a sétát, hisz ezek a kolostorok gazdag ikonosztázaikról és 16. századi freskóikról nevezetesek, nem beszélve a bizánci császárok ajándékairól, keresztekről, amulettekről, kézzel írott kódexekről, melyeket a fenséges templombelsők rejtenek. A belépés csak illő ruhában engedélyezett, hölgyek hosszú szoknyát, nadrgot és hosszú ujjú pulóvert, zárt cipőt vigyenek magukkal, és az urak se próbálkozzanak rövidnadrágban, mert biztos nem fognak bejutást nyerni.
Stavrosban sportpálya található, ahol a kosárlabdázni, teniszezni vagy akár futballozni lehet. Több diszkó, némelyik ingyenes belépéssel és üdvözlőkoktéllal, étterem, taverna, üzlet és kávézó várja a turistákat, így nem csoda, ha mindenki jól érzi magát errefelé, a fiatalok nagy kedvence ez, mert egy kis vidám csapattal gyorsan megy a feloldódás töménytelen alkoholozás nélkül. A helyiek külön görög esteket szerveznek a turistáknak, ahol nemcsak az eszem-iszomból, a közös görög táncokból kivehetjük a részünk. Bármennyire fapadosra és költséghatékonyra tervezünk egy nyaralást, ezt mindenképpen vegyük számításba, sőt ott még egyéb meglepetés érhet, ami megér néhány extra euro-t! Nem csak Zorba érzés, végtelen görög öröm.
Zoomolható térkép – Ano Stavros (Άνω Σταυρός – Google Map)
Nemzetközi repülőterek távolsága a központtól (belváros centruma): a Szaloniki repülőtér (SKG – Thesszaloniki) 63.4 km és a Kavala Megas Alexandros repülőtér (KVA) 82.8 km.
Közeli települések, nyaralóhelyek még, Stavros környékén nyaralás lehetőségek és távolságuk a központtól légvonalban: Nea Vrasna (~4 km), Asprovalta – Aszproválta (~6 km). Vrasná 5.6 km 1, Rendína 7.3 km 1, Olympiada 10.2 km 3, Arnaía 22.1 km 2, Taxiárkhis 30.2 km 1, Planá 33.5 km 1, Vrástama 36.2 km 1, Néa Ródha 36.5 km 3, Pyrgadikia 37.1 km 1 és Metangítsion 37.4 km 1. Továbbá, illetve magyarul: Néa Vrazná, Lutrá Vólvisz, Ofrínio, Vrazná, Olímbiáda, Arnéa és Sztratóni.
A Chalkidiki-félsziget első nyúlványa. Különlegessége a fenyőkkel tarkított erdős hegyei és homokos tengerpartja. Békés, kevéssé telített partok, strandok, elő és utószezonban mint kirándulóhely kiváló nyugdíjasok és családok részére jó nyaralási célpont.
Olcsó, filléres akciók, last minute szálloda akciók az ajánlott szálláshely foglalási oldalakon: kassandrai hotelek, szállások ITT. Szoba, olcsó magánszállás, kiadó apartmanok (konyhával, felszerelt), kis szállodák, panzió, B&B vendégház és diákszállás (ifjúsági szállás, hostel stílus) ITT kereshetően. Az online elérhető árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső, utazás online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok az egész világból, Görögországon túlról.
A következő piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját magyarul: Kassandra szállások árakkal leírással ITT. Villa, nyaraló lakások, házak, szálloda, kemping-üdülő és apartman-üdülő ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Garantáltan jó árak a felsorolt szállások esetén vendég élménybeszámolókkal online, szállásfoglalás magyarul.
Népszerűek a szállások között Kassandrában: Chrousso Village (400m-re a strandtól, saját medence, teniszpálya), Renaissance Hanioti Resort (közel a parthoz, gyógyfürdő és saját medence), Aegean Melathron Thalasso Spa Hotel (5 csillagos luxusszálloda, erdővel körülölelt, teniszpálya, saját medence), Elinotel Apolamare (Chanioti strandtól néhány méterre, barokk stílusú szobák, gyönyörű kilátás) és Possidi Holidays Resort & Suite Hotel (5 csillagos hotel, fenyőerdő mellett található, saját homokos strand, röplabdapálya). Vélemények fórum és élmények a leírások és képek mellett. A Theophano Imperial Palace 5 csillagos szállodája lélegzetelállító.
Image may be NSFW. Clik here to view.
Image may be NSFW. Clik here to view.Repülőterek elérhető távolságban, légvonalban mérve: Thessaloniki (SKG) 64.4 km a távolsága (autóval) vagy hajóval – Skiathos (JSI) 97.6 km (hajóval).
Városok, közeli települések és üdülőhelyek távolsága: Kallithea Halkidikis – Kalithéa Halkidikísz 3.6 km 19, Siviri – Szíviri 4.6 km 5, Kriopigi 4.6 km 9, Kassandrinón 4.7 km 1, Foúrka 5.6 km 7, Áfitos – Áfitosz 5.7 km 11, Possidi – Poszídi 7.8 km 5, Sani Beach 8.6 km 6, Kalándra 9.4 km 1, Néa Fókaia 9.4 km 2, Polykhrono 10.6 km 10 és Néa Skióni 14.9 km 1, szállások sora interneten egyénileg elérhetően. Továbbá, illetve új magyar átírásban: Pefkohóri, Hanióti, Políhrono, Kriopijí, Száni-part, Néa Szkióni, Néa Potídea és Ajía Paraszkeví.
Kassandrán ezen kívül nagyon hangulatos kis falvakat találunk, ahol rengeteg taverna várja a vendégeket a finomabbnál finomabb görög specialitásokkal.
A halászfalvak közül rendkívül népszerű Siviri, Skioni, Nea, Possidi, ezeken kívül pedig pörgős éjszakai élete miatt nagyon látogatott falvak például Kalithea, Kriopigi és Pefkochori.
Kassandra nevezetessége a Petralona-barlang, amely a Katsika-hegység nyugati oldalában fekszik, 250 méter magasan. Ebben a barlangban találták meg 1960-ban a 700 000 éves női koponyát, illetve számos más leletet, amelyeket most Thesszaloniki egyetemén láthatnak az érdeklődők.
Fontosabb települései: Kassandra keleti oldalán találhatjuk meg a Hanioti nevű települést, amely a félsziget központja. Mindössze 1 órára van Thesszalonikitől. Hanioti egy kisváros, de ez ne tévessze meg az odalátogatót, hiszen ennek ellenére utcái rendkívül nyüzsgők, rengeteg szórakozóhellyel rendelkezik, és nem utolsósorban kitűnő szállásokat találhatunk itt.
Image may be NSFW. Clik here to view.
Pefkohori – Pefkohóri város szintén Kassandra keleti oldalán helyezkedik el. Ez az egyik legnépszerűbb üdülőhely a Kassandra-félszigeten, nem véletlenül: kellemes sétálóutcákkal, 15 km hosszú tengerparttal, számtalan üzlettel és igényes éttermekkel rendelkezik, és ezek mágnesként vonzzák a turistákat. A tenger vize itt kristálytiszta, ráadásul lassan mélyül, így gyermekek számára biztonságos.
A Kassandra-félsziget egyik legszebb faluja az Afitos nevet viseli. Az épületeken, az utcákon, a falu egész hangulatán felfedezhetjük a néprajzi elemeket, amelyeket annyi idő óta őriznek sikeresen. A falut a Chalkidiki-félsziget legrégebbi települései között tartják számon. Afitos nevezetessége, a sok régies épületén kívül, a falu főutcáján található Agios Dimitrios-templom, illetve ugyanitt betérhetünk a Népművészeti Múzeumba.
Budapest és távolsága kb. 1186 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával. Az utazási idő kb. 19,5 óra.
További útvonalak keresésére jó a Viamichelin, vagy térképek és autós, buszos utazások a GoogleMaps-on műholdképpel tervezhetőek. A környék zoomolható térképe, muholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minoségben:
Kassandra-i utazási, nyaralási témában szólj hozzá itt! Kérdezzünk, vagy segítsük egymást szállást találni, egyéni vagy komplett csoportos utat felkutatni!
Angolul Cephalonia, Kefallinia, más néven Kefalónia szigete a Jón-tenger legnagyobb szigete, Görögország nyugati részén, a patrasi öböl bejáratánál, Zakinthos és Lefkada között fekszik, a külön szigetet alkotó Ithaka közvetlen közelében. Fővárosa Argostoli, a sziget lakosságának egyharmada itt él.
Foglalás és szálláshely árak leírással, egyre több ajánlat képekkel és friss vendég értékelésekkel: Jó napi árak, a görög hotelek – magyar nyelvű teljesen egyedi igényekhez igazított foglalás. Ajánlatok napi és csomag árakkal. Kis szálloda és privát villák, magán szálláshelyek vegyesen.
Apostolata Elios Island Resort and Spa az igényesek kényeztető helye, Captain’s House egy jó házikó központi helyen, a Regina Dell’ Acqua pedig az öt csillag gyönyöre, mely ide szállt. Pythos studio apartmanjai, a Marinos, a Ventura és az Athina a szerény turisták helyei. Az Astra Village szobák és lakosztályok és a Ionian Emerald Resort a költekezősebbek vágyaira vannak kalibrálva. Települések és szállások száma (egyéni utazás keretében foglalható online): Argostólion 7, Sámi 4, Lourdháta 9, Skála 12, Fiskárdhon 5, Karavomylos 3, Lixoúrion 6 szállá, Lassi 8, Ayía Evfimía 2 és Kateliós 4, a fenti szállás ár keresővel angolul az oldalsó hotel foglalási rendszeren. Továbbá illetve magyarul: Trapezáki, Lixúri, Argosztóli, Lászi, Szkála Kefaloniász, Zvoronáta, Ajía Effimía, Lurdáta, Pórosz, Számi, Fiszkárdo és Ászosz.
Nevét a mitológiai hősről, Cephalusról kapta, bár egyesek szerint annak szó szerinti jelentése fejes sziget, mely Kefalonia alakjára utalna. A 800 négyzetkilométeres sziget lakossága megközelítőleg 45 000 főre rúg, népességét tekintve korábban Görögország egyik leggyorsabban növekvő térségéhez tartozott. A sziget második legnagyobb települése Lixouri. Kefalonia egy földrengés-övezet szívében található, minden évben több tucat kisebb, olykor fel sem jegyzett remegés rázza meg. Legutóbb 1953-ban pusztított egy hatalmas földrengés, mely csaknem az összes települést eltörölte a szigeten, egyedül az északi Fiscardót hagyta érintetlenül. Kefalonia legmagasabb pontja, a maga 1628 méteres magasságával a Mount Ainos. Gazdaságát tekintve, bár az erdőtüzek súlyos fenyegetést jelentenek Kefalonia lakosainak számára, jelentős a sziget fakitermelése, noha egyértelműen a turizmus viszi a prímet. A Nicholas Cage és Penelope Cruz főszereplésével készült, Corelli kapitány mandolinja című film 2001-es vetítése óta, a látogatók száma megtöbbszöröződött. Mezőgazdasága állattenyésztésre és olajbogyó termesztésre koncentrál, de a gabona és zöldség termesztés számottevő szerepet játszik benne. A sziget négy főbb kikötővel büszkélkedhet, a legnagyobb a fővárosé, Argostolié.
Története:
A legenda szerint a sziget a nevét a mitikus hősről, Cephalusról kapta, aki athéni menekültként érkezett Kefaloniába, majd kisvártatva a taphiánoknak nevezett őslakosokat kiszorította a térségből. Homérosz 26 különböző helyet jelöl meg Odüsszeusz otthonaként, de ezek egyike sem egyezik a jelenlegi Ithaka szigetével. Már csak azért sem, mert ez az ókori dalnok eposzának ellentmondva keletre néz, és nem lapos, inkább hegyvidékek jellemzik. Egyesek szerint Kefaloniának és Ithakának korábban egymáshoz kellett kapcsolódnia, ez magyarázná Homérosz Ithaka leírását. Eszerint területét tekintve az sokkal nagyobb volt, mint napjainkban és Görögország csücskét képezve a nyugaton lebukó Nappal nézett farkasszemet. A földrajzi adatok azt sugallják, hogy a szigetek egyszer már összetartoztak. Robert Bittlestone felvetése szerint, aki könyvet írt a témában, a ma Kefalonia félszigeteként ismert Paliki, mely a bronzkor végéig önálló szigetként létezett, szolgálhatott forrásul Homérosznak, amikor Ithakát leírta. Bittlestone azt feltételezi, hogy Paliki bevándorlói hozták magukkal Odüsszeusz történetét, mivel azok a görög középkorban kerültek át először a kontinensre, végül az Égei-tenger keleti részére, ahová a hagyomány Homérosz szülőhelyét teszi. Ez megmagyarázná az epikus részletes tudását Palikiről. 2007. nyarán nemzetközi kutatások indultak arra vonatkozólag, hogy kiderítsék Paliki valóban önálló sziget volt-e. Régészeti szempontból Kefalonia amúgy egy roppant izgalmas terület, a leletek egész a Krisztus előtti 40000-ig nyúlnak vissza, melyek azt bizonyítják, hogy a sziget legjelentősebb korszaka a mükénéi korszak volt. Az Argostoliban található Régészeti Múzeum, bár méretét tekintve kicsi, mégis a legfontosabb múzeum Görögországban, mely kiállítását ennek a dicső korszaknak szenteli. Kefalonia és egyben Görögország legjelentősebb régészeti felfedezésére az elmúlt 20 évben került sor, amikor 1991-ben a külvárosi Tzanata falu közelében mükénéi sírokra bukkantak, melyek a Kr. e. 1300-ból származnak. Ezekben a síremlékekben királyok és magas rangú tisztviselők voltak eltemetve. Ezek a feltárások jelentősek lehetnek a Homérosz Ithakájával kapcsolatos kutatásokban. A mükénéi király és a hős Odüsszeusz megközelítőleg egy időben, Kr. e. 1200-1100 környékén élt. A kutatók, történészek, régészek meggyőződése, hogy a király palotájának és városának a leggazdagabb Jón-szigeteken, Kefaloniában kellett lennie. A középkorban Kefalonia és Zakynthos a Nápolyi Királyság, majd a Velencei Köztársaság felügyelete alatt állt. A 16-18. században, a világ egyik legnagyobb exportőre volt. A városok és a falvak ekkoriban többnyire magas hegycsúcsokra épültek, hogy az 1820-as években a Jón-tengeren garázdálkodó kalózok elől valódi menedéket képezzenek. A 18. században a sziget előbb francia, majd a 19. században angol fennhatóság alá került a Jón-szigetek Egyesült Államaként. Kefalonia a Jón-szigetekkel együtt 1864-ben vált a görög állam teljes jogú tagjává. A második világháborúban az olaszok szállták meg, de 1943-ig a náci Németország haderői jelen voltak. A sziget nagy része megsemmisült a harcok következtében, míg a szövetségesek fegyverszünetet nem kötöttek az olaszokkal. Ezután ismét a németek terjesztették ki hatalmukat. Bár a háborúk Közép-Európában 1945-re befejeződtek, az állami konfliktusok miatt Kefaloniában kitört a görög polgárháború. Béke csak 1949-ben köszöntött a szigetekre. 1953-ban súlyos földrengés pusztított Kefaloniában, a károk meghaladták a 10 millió dollárt, közel 125000 lakos hagyta el a szigetet, hogy máshol kezdjen új életet. Az 1990-es években a visszatérő erdőtüzek okoztak károkat a sziget erdőiben. 2003. novemberének közepén újabb földrengés rázta meg a fővárost, kisebb károkat okozva Argostoli lakóépületeiben. 2005-ben Lixourit rázta meg hasonló, de itt nem keletkeztek jelentősebb károk. 2006-ban egy nagy hóvihar támadta meg az egész szigetet, ami áramkimaradásokhoz vezetett. A 2007-es szokatlan hőség aztán ismét erdőtüzeket produkált, több ezer hektárnyi erdő és bokor veszett oda. 1997. óta a sziget 8 közösségre, illetve városra van osztva. A fővárosra, Argostolira, a Plai félszigeten található Lixourira, az egyik legfontosabb kikötőnek otthont adó, harmadik legnagyobb városra, Samira, a Fiscardo kikötőnek otthont adó Erisosra, a két kikötővel rendelkező Eleios-Pronnoira, a fővárostól délre fekvő völgyre, Leivathosra, a Szent Gerasimos kolostornak otthont adó Omala völgyre, és a híres Myrtos Strandnak és az Agia Evfimia kikötőnek otthont adó Pylarosra.
Látnivalók, nevezetességek:
A sziget természeti szépségeinek köszönhetően rendkívül népszerű a látogatók körében. Nemcsak a Kefaloniai fenyő nő itt a világon egyedül, a veszélyeztetett teknősök mellett, az apró testű vadlovak is a sziget élővilágának különlegességei. Ezenfelül páratlan geológiai jelenségek szemtanúi lehetünk Kefalonián, a Katavotres víznyelőben például majd két hétre nyoma veszik a tenger vízének, hogy hosszas bolyongás után, végül a túloldalon, Sami közelében bukkanjon felszínre. Kefalonia legszebb és legfontosabb természeti képződményei mégis a mellisani és a Drogarati barlangok. Az Ainos hegy tetején pedig még természetvédelmi parkot találunk.
A szabadidő aktív eltöltésére számos lehetőségünk nyílik a festői szépségű szigeten, a hűs és látványos cseppkőbarlangokon túl, gondoljunk csak Kefalonia napfényes strandjaira. A fő turistavonzerőt a leghíresebb strand, a Mirtos jelenti, melyet a világ ötödik legszebb strandjaként tartanak számon. A szigeten nagyon elterjedt a halászat, központjai főképp a kikötők területére, Argostolira és Lixourira koncentrálódnak.
A szigeten két nagyobb kolostort találunk, az egyik a Haghia Panagia, a másik a sziget védőszentjének, Szent Gerasimosnak szentelt, valóban elbűvölő kolostor. A szent relikviáit a kolostor régi templomában lehet megtekinteni.
Ha valaki nyüzsgésre vágyik, azt a fővárosban, Argostoliban keresse, ahol a számtalan éttermen, tavernán, kávézón, diszkón és üzleten túl, jelentős múzeumok várják, hogy felfedezzük őket. A már fennebb említett Régészeti Múzeumot semmi esetre se hagyjuk ki. Kellemes sétákat tehetünk továbbá a főváros utcáin.
Általában megéri utazási irodával utazni Görögországba, de olykor az egyéni utazót szivesen látják, és jó árat kínálnak a vendégszerető görögök. Hotelkereső: szállodák, panziók, apartmanházak (magyarul): Ugrás a hotelkereső oldalra – Meglepően jó árak egyéni vendégeknek. Kiadó nyaraló, lakások, privát vendégházak.
Pórosz, a szigetpár, a Szaróni szigetcsoport része, Görögországban. 48 km-re van Pireusztól, a Peloponnészoszi-félszigettől pedig csak egy pár száz méteres tengeri csatorna választja el, nyaralás időben a kikapcsolódni, feltöltődni vágyók látogatják, sokan egyénileg utaznak ide, ami emeli a rangját.
Népessége, állandó lakossága körülbelül négyezer fő, teljes területe ~31 km². Két szigetből áll, Szfajriából (Sferia és Kalauriából (Kalavria), melyeket híd köt össze. A felszín hegyes. A szigeten lévő, a szigettel azonos nevű Porosz kikötőjének fő nevezetessége az 1927-ben épült óratorony. Porosz köszönve a kellemes mediterrán klímának, a rendezett strandoknak, a görög vendégszeretetnek, a tradicionális ízletes görög ételeknek évről évre több és több turistát vonz. Sok albán eredetű lakója a földművelés mellett elsősorban a turizmusból él.
Last minute utazás, akciós árak az ajánlott szálláshely foglalási oldalakon: Porosz hotel árak, szállások ITT. Szoba, olcsó magánszállás, apartmanok (kiadó lakás, szobák, házak és olcsó ágyak hosszútávra), kis szálloda, vendégház és diákszállás (hostel, egyszerű üdülő stílus) ITT kereshetően. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós, all-inclusive csomag ajánlatok az egész Európából, és távolabb.
A piros linken keresztül megkapjuk a jó áron és ténylegesen foglalható szálláshelyek listáját magyarul. Garantáltan kedvező online internetes egyéni árak a felsorolt szállások esetén. Porosz szállások, hotel vagy apartmanok árakkal leírással ITT – szálloda, kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat.
A vendég-fórum vélemények alapján népszerű szállások, kiemelten kedvelt hotelek:
• Villa Dolphins (2013. óta online foglalható, 2 ill. 4 fős apartman egységek, szeptember elején 4 éjszaka 172 euró 2 főre, és csak 224 euró 4 főre, reggeli külön igényelhető €7 áron, 6 éjre 258 euró 2 főre a 38 m²-es légkondicionált lakás)
• Alkyoni (könyvtár, autókölcsönző, kert, ingyenes Wi-Fi)
• 7 Brothers Hotel (2 csillagos**, reggeli a szobában, autókölcsönző, napozóterasz, ingyenes Wi-Fi)
• Maria Studios (3 csillagos***, masszázs, pezsgőfürdő, szobaszerviz, légkondicionált)
• Sirene Blue Resort (3 csillagos***, teniszpálya, játszótér, 24 órás recepció, étterem (à la carte), privát strandszakasz)
• New Aegli Hotel (4 csillagos****, fitneszközpont, szabadtéri úszómedence, játékterem, masszázs, 24 órás recepció)
A 2-3-4 csillagos szállodák, panziók és az apartman kategória online akciós árakkal. Itt kevés az igazán drága és luxus kategóriájú szálláshely.
A kínálatban, városok / szállások száma és távolsága a környéken – az oldalsó szálláskereső segít gyorsan: Galatás – Galatász 1.2 km 2, Méthana 10.4 km 1, Kalloní 15.5 km 2, Ídhra – Ídra 17.8 km 22, Pérdhika – Pérdika 19.4 km 6, Agistri Town 22.5 km 9, Skliri 22.9 km 2, Ermióni 23.0 km 3, Skala 23.7 km 11, Aegina 26.8 km 9, Agia Marina 27.6 km 24 és Vaḯa 29.4 km 1. Továbbá: Angísztri Póli, Kaloní, Kapótidesz, Pigádia, Paralía Kalonísz (tengerparti strand), Thermiszía és Marathón.
Budapest és Porosz távolsága kb. 1540 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával. Az utazási idő kb. 18 óra 36 perc autópályákon haladva. Mellékutakon (autópályán kívül) haladva is egy napon belül elérjük.
További útvonalak keresésére jó a Viamichelin, vagy térképek és autós, buszos utazások a GoogleMaps-on műholdképpel is tervezhetőek. Repülőtér távolságok a központtól: Elefthérios Venizélos (ATH) 64.1 km – Athén – Piraeus, légi és tengeri kikötő.
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók:
Leírások, látnivalók és nevezetességeik – események, program ajánló vagy képek a helyről. Porosz látnivalói, nevezetességei angolul, több nyelven: www.poros.com.gr/?lang=en. A városban érdekes az ásatások leleteit bemutató Régészeti Múzeum (fizetős), és van egy óratorony. A strandoknak van külön neve, helyi elnevezése (Megáló Neorio, Neorion). A szigetnek van kolostora is (Piji, Zoodochos Pigi).
Magyarországról stoppal, busszal és vonattal elérhető, át kell szállnunk több alkalommal.
Image may be NSFW. Clik here to view.
Porosz-i utazás, kirándulási témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat! Image may be NSFW. Clik here to view.
A görög strand, apró üdülőhely. Apartmanok, villák, kemping és például luxus sátrak. A nyári csúcsszezonban megélénkülő kis éttermek és bárok hangulata jó, a környéken találunk pezsgő, fiatalos szórakozóhelyeket is.
Szállás ajánlatok, nyaralás árak összehasonlítása gyorsan, egyénileg: Móla Kalíva – Mola Kalyva szállások ITT – árak és szobatípusok, foglalható lehetőségek. A település és környéke, hotel, szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház, villák az interneten, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen segítenek a döntésben.
Lassan fejlődik az üdülő apartman, panzió és mini-szálloda kínálat minden településen a térségben. A Alexandrina apartmanok ITT évek óta bizonyítanak, Wifi internet, tisztaság, jó bútorok, kényelem elérhető, olcsó árakon 120 méterre a tengerparttól.
Repülőterek távolsága a központtól légvonalban: Szaloniki repülőtér (SKG) 73,8 km és Skiáthosz repülőtér (JSI) 88,6 km.
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:
Budapest és Móla Kalíva távolsága kb. 1124 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával, az utazási idő így kb. 12 óra részben fizetős autópályákon haladva. Mellékutakon (fizetős autópályán kívül) haladva 20 óra (1260 km), az időjárástól, forgalomtól és a határátkelőktől is nagyban függ az utazási idő.
A Chalkidiki-félsziget, Halkidiki nyaralás méltán vonzó, a kedves és szerény helyi vendéglátósok mellett a tájak is szolgálják a pihenést.
Területe 278 km², állandó lakossága 4 ezer fő körüli. Ritkán lakott sziget, terület ez. Neve angolul Cythera.
A Peloponnészoszi-félsziget DK-i csúcsának közelében (onnan kb. 15 km-re), a Krétai-tenger nyugati határán Görögországban. A sziklás vidék a Jón- és az Égei tenger találkozása. Közigazgatásilag Attika része. Mivel távol esik a fő turisztikai útvonalaktól és látnivalóktól, így ide elsősorban a mai zajos és robogó világtól elvonulni vágyók jutnak el, illetve a rokonaikat látogatók.
A kristálytiszta víz, a szolgáltatások színvonala a kedvünkre tehet, ami a régi tradíciókkal ötvöződik itt. Egy-egy kellemes kávézó és étterem a helyi ízekkel ismertethet meg.
Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg: Kithíra / Kíthira szállások ITT – árak és szobatípusok, foglalható lehetőségek. A település és környéke, hotel, szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás (hostel) interneten, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen segítenek a döntésben.
Elsősorban a magán-szálláshelyek, kiadó lakások és villák között találhatunk a kedvünkre valót.
– Perlegiannika Houses **** (magas, luxus igényekhez igazodó nyaraló, 6 főre egy hét egy 119 m²-es superior lakásban 1610 euró, Perlegiannika)
– Kapsali Sun (6 fős apartman, tengerre kilátás, szeptemberben 4 éjre a 4 fős 70 m²-es egység például 320 euró)
– Niki Apartments (50 m²-es 3 fős kiadó apartman, olcsónak mondható, egy hét főszezonban 511 euró kedvezményesen, 300 méterre a parttól, Kapsali – Kapszáli).
– Contaratos Holiday Lettings (egyik legolcsóbb hely, még főszezonban is elérhető a háromágyas szoba 280 eurós áron 7 éjre akciósan, 2016. óta online)
– Porto Delfino Hotel 3*** (reggelisen foglalható kis szálloda, ~ 17m²-es szerény méretű szobák)
Saját repülőtere a Kíthira repülőtér (KIT). Budapestről egy átszállással elérhető, de a jegy kimondottan drága lehet főszezonban. Egy nagyobb nyaralás részeként autóval is elérhető célpont. Pl. júl. 3-9. (6 éjre) voltak AEGAN járatokra jegyek oda-vissza 105ezer forintos áron, átszállás Athénban, a sok fővárosi látnivalóra gondolva ott is eltölthetünk 3 napot kellemesen).
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:
Budapest és Kíthira távolsága több mint 1717 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával, az utazási idő több mint 18 óra Githio (GYT) kikötőjéig. Végig mellékutakon (fizetős autópályán kívül) haladva 28 óránál is több (1771 km). A komp hajóút kb. 2 és fél óra át a szigetre, KTH Kythira kikötőbe.
A sziget települései, részei magyarul: Ajía Pelajía Kíthira, Avlémonasz, Diakófti, Livádi Kithíron, Kíthira, Kapszáli, Kálamosz, Platiá Ámosz, Mitáta, Kondoliánika, Keramotó és Karavász.
Hangulat, reklám videó:
Wiki alap adatok magyarul: hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADthira. Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?
A mitológiai hagyomány szerint a szerelem istennője, Aphrodité az antik Küthéra (Porphürsza – bíborsziget) partjainál emelkedett ki ruhátlanul a tengerből.
A földrajzi helyzete miatt is az ókortól érintették a kereskedelmi utak, és katonai szempontból is volt jelentősége. Sok háború folyt itt évezredeken át. A turizmus lassan fejlődik, ami némi pezsgést, életet hoz a csendes szigeti életbe. Sok jó fotót készíthetünk, mind a természeti, mind az építészeti értékek között találhatunk megörökíteni valót. Sok részt sétával elérhetünk, öböl, Kápszáli kikötő, idegenforgalmi központ, piac, kísértetváros és a szállásunk.
Metamórfoszi Μεταμόρφωση görögül, Görögországban felejthetetlen természeti szépségek mellett, festői környezetben található. Számos programot és lehetőséget kínál, a sportolástól a pihenésig. Ha kellemes helyet keres a nyaralásához, ami ráadásul szép, csendes és kedves az ember szívének, itt jó helyen jár.
A következő piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját magyarul: Metamórfosis szállások, hotel és apartman árak leírással ITT. Szálloda, kemping-üdülő és apartman (kiadó ház, lakás és nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Garantáltan kedvező árak a felsorolt szállások esetén.
Népszerű szállások, kiemelt hotelek Metamórfosisban:
• Anna Christina Apartments (olcsó, tiszta, jó apartman egységek 2-3-4-6 főre)
• Blue Dolphin Hotel (4 csillagos ****, fenyő- és olajfákkal körülvett épület, hagyományos étterem)
• Porto Matina (tengerparti fekvés, légkondicionált szobák erkéllyel és hűtőszekrénnyel)
• Maik Appartment (világos, tágas szobák, műholdas TV, modern tűzhelyek, ingyenes wifi)
• Loxandra Studios (díjtalan internet hozzáférés, tengerre és fenyvesekre néző erkélyek)
• Olympic Bibis Hotel (2 csillagos ** szállás, 200 méterre a strandtól, medence, napozóterasz)
• 4-You Family (5 fős, duplex teljesen felszerelt modern kiadó apartman 2016. óta online, luxus érzés)
A 2-3-4 csillagos szállodák, panziók és a kiadó privát apartman kategória online akciós árakkal.
Last minute utazás, akciós árak az ajánlott szálláshely foglalási oldalakon: Metamórfosis hotel árak, szállások ITT. Szoba, olcsó magánszállás, apartmanok (kiadó lakás, szobák, házak és olcsó ágyak hosszútávra), kis szálloda, vendégház és diákszállás (hostel stílus) ITT kereshetően. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós, all-inclusive csomag ajánlatok egész Görögországból, Európából, és távolabb.
A kínálatban, városok / szállások száma és távolsága a környéken – az oldalsó szálláskereső segít gyorsan: Nikiti 5.7 km 9, Áyios Nikólaos 8.3 km 4, Psakoudia 9.4 km 2, Kalogria 12.4 km 1, Gerakini 14.2 km 10, Sithonia 15.1 km 1, Vrástama 15.9 km 1, Vourvourou 18.4 km 8, Néa Fókaia 20.3 km 5, Áfitos 20.5 km 12, Néos Marmarás 21.5 km 13 és Kallithea Halkidikis 22.1 km 14. Továbbá illetve magyarul: Nikíti, Pszakúdia, Jerakiní, Ájosz Nikólaosz, Órmosz Panajász, Vatopédi, Kalogriá, Diáporosz, Pirgadíkia, Lagómandra, Ormília és Vrásztama.
Budapest és Metamórfosis távolsága kb. 1462 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával. Az utazási idő kb. 16,5 óra autópályákon haladva. Mellékutakon (autópályán kívül) haladva egy napon belül nehezen, de elérhetjük.
További útvonalak keresésére jó a Viamichelin, vagy térképek és autós, buszos utazások a GoogleMaps-on műholdképpel tervezhetőek. Repülőtér távolság a központtól: Thessaloniki (SKG) 62.0 km. A környék zoomolható térképe, műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:
Görögül Νάξος, a Kikládoknak nevezett szigetcsoport legnagyobb szigete. A sziget nevének eredetéhez különböző történetek kapcsolódnak. Az egyik szerint a névadó Naxos Endymion fia lett volna, a káriai telepesek vezetője, a másik szerint a Naxos név a „naxae” szóból ered, mely istennek ajánlott nagylelkű áldozatot jelent. Naxos Chora (Χώρα Νάξου görögül). Nem véletlenül nászutas párok is keresik rendszeresen az egész világból.
Utazás Naxos szigetére, online szálláshelyfoglalással nyaraláshoz magyarul: Naxos hotel szoba és apartmanok keresése ITT. – Szinte minden szállodája jó árakkal. Itt a piros linken keresztül kezdjen foglalni! Előre fizetés és olykor hitelkártya garancia és olykor előleg nélkül lehet foglalni egyénileg. Megtalálhatóak itt a nagyon olcsó magánszállás szobák (pl. Nikoletta Studios 1 ITT), kempingek és a luxus szállodák (mint pl. Finikas Hotel 4**** ITT, 25 m²-es szobák, 32-50-70 m²-es lakosztályok). Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, árak és szobatípusok, foglalható lehetőségek. Települések hotel, szálloda, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő ajánlatai.
Kis, egyszerű és tiszta vendégház, B&B és turista- / hostel stílus szintén az interneten, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni.
Minden magánszállás, vendégház, családi panzió és nagy szálloda együtt online kereshető a fenti piros linken. Friss vendég vélemények, fotók, elhelyezkedés térpék, jó leírások segítenek az egyéni szoba, szállás keresésben az interneten.
Általában megérkezéskor kell fizetni a teljes összeget. 1-2-3 csillagos olcsó szálloda, apartman szállások a jellemzőek itt, de találunk a környéken már 4 csillagos szállodákat. A Nissaki Beach Hotel Naxos neve kiemelhető a jobb szállodák közül. Az oldalsó szállás kereső doboz a közeli települések és szigete felfedezésében segít, név szerint Agios Prokopios 19, Agia Anna Naxos 18, Aliko Beach 2 és Plaka 6 szállás ajánlottak.
Naxos története és nevezetességei:
A velencei megszállás idején Naxiának és Axiának nevezték a szigetet, ősi és mai nap használatos nevét variálva. A mitológiában Naxos csak azon szigetként ismeretes, ahol Theseus elhagyta Ariadnét, miután megölte a Minotauruszt. Szintén ez a sziget volta az, ahol Ariadné a bor istenével és a sziget védőszentjével, Dionysosszal találkozott. Hogy mi történt ezután, a cselekmény folytatásának két változata él a köztudatban. Az egyik szerint Ariadné halálosan beleszeretett Dionysoszba, a másik szerint a hősnő kitért a bor istenének közeledései elől és Palatia szikláiról a tengerbe vetette magát. Ezen a helyen emelték az Apolló templomot, melyet a helyiek Portarának neveznek. A legendák szerint az istenek királya, Zeusz is a szigetre látogatott, ezért Naxos legmagasabb hegye róla kapta nevét.
Naxos történelme 5000 évvel korábbra nyúlik vissza. A kikládi civilizáció megjelenése például krisztus előtt 3000-re. Krisztus előtt 1600-1200 között a mükénéi civilizáció volt meghatározó hatással a szigetre, mely hatást máig érzékelhetjük a sziget egyes részein. Krisztus előtt 700-ban Naxos tengeri kereskedelme is fejlődésnek indult, a telepek kiépítése is ekkora tehető. Delosz szigetének legtöbb szobrát és templomát Naxos márványából építették. Később, Krisztus előtt 523-ban a sziget vezetése a zsarnok Lygdamis kezébe került, 33 évvel később pedig a perzsák pusztítottak a szigeten. A rómaiak Krisztus előtt 338-ban foglalták el, utána Naxos a bizánci birodalom részéve vált. Majd 1204-ben Marco Sanudo vette át a sziget vezetését, létrehívta a naxoszi hercegséget mint a sziget első hercege. Hatalmas kastélyt épített Naxos városában, a velencei kastélyt, mely 7 toronnyal büszkélkedett. Mára az eredeti tornyokból mindössze kettő maradt. A kastély ma lakásoknak ad otthont, de a középkori város szerkezetét őrzi, melyből igen kevés maradt fenn Görögországban. Velenceiek, katolikusok leszármazottai élnek a régi kúriákban, melyek körbeveszik ezt a városrészt. Bár a herceg erős kézzel kormányozta a szigetet, a törökök 1566-ban átvették a hatalmat, amikor a hírhedt Barbarossa elfoglalta a szigetet. A törökök uralmának az oroszok vetettek véget, mely 1821-ben a függetlenségi háborúba torkollott, ami a naxosiak életében igen fontos szerepet játszott. 1828-ban a sziget végleg egyesült Görögország többi részével. Ebben és a múlt században is Naxos számos politikai, irodalmi, művész, orvostudományi és sportteljesítményekben jeleskedő kiválóságot adott Görögországnak, és mindig is élen járt a görögök függetlenségért, szabadságért és békéért folytatott küzdelmeiben. A sziget hatóságai még napjainkban is sarcot fizetnek azoknak, akik a sziget békéért és szabadságáért harcoltak. Naxos város és a sziget környező falvainak szobrai élő emlékezetei a naxosiak küzdelmeinek, melyeket a történelem folyamán vívtak.
Látnivalói, nevezetességei:
Naxos várost érdemes gyalogszerrel felfedezni, hisz fél óra alatt kényelmesen átsétálhatunk a város egyik oldaláról a másikra. Persze a kirándulás egy picit fárasztó lesz, hisz annyi Európa más helyeitől különböző, szokatlan látványosságot találunk itt, hogy alig győzünk majd rácsodálkozni mindenre.
Ott van mindjárt a Portara Portara, Naxos védjegye, melyet számos más névvel is illetnek. Például Ariadné vagy Apolló templomának is nevezik. A kapu több ezer éve áll, mondhatni az ókori Görögország dicsőségére. Aztán a Velencei várkastély, mely a sziget és Naxos város legdicsőbb korszakára emlékeztet. Az egyik legismertebb család, azok közül, akik még mindig a várkastély területén élnek, a Dellarokas. A várkastély szívében találjuk Naxos város múzeumát is, mely a sziget történelmének különböző időszakából őriz műtárgyakat. Példákat láthatunk a helyi, ősi művészetre, illetve arra is, milyen más civilizációk hatottak az itteni kultúrára. A múzeumot Naxos város óvárosában találjuk, jelzőtáblák is segítik az odajutást. Az óváros egyébként is számos meglepetést tartogat. A régi típusú házak, a kis üzletecskék, tavernák és békebeli pékségek a városrész és az itt élő emberek szépségét és barátságosságát fejezik ki. Mindenképp tegyünk erre egy sétát!
A kikötő mellett, a fővárostól elszigetelve találjuk azt a tengerben úszó kis templomot, melyet Panagia Mirtidiotisának neveznek a helyiek. A híres Naxos szeme, nem más, mint egy különleges szikla, az egyetlen, amit a szigeten fellelhetünk. A görög tenger, napsütés és az éghajlati viszonyok hozták létre.
Ha mozizni támadna kedvünk, Naxosban éppenséggel azt megtehetjük, Agios Georgios területén egy szabadtéri intézmény várja a mozgókép szerelmeseit. A filmeket kétnaponta cserélik.
Nyaranta megannyi zenei és színházi fesztivál, kiállítások és sportversenyek csalogatják az ideérkezőket. A város főbb pontjain plakátok tájékoztatnak ezek pontos időpontjáról és helyszínéről.
Ha a helyi ínyencségeket szeretnénk megízlelni, ki ne hagyjuk a souvlakit, melyet kitróval, a helyiek körében igen népszerű alkoholos frissítővel öblíthetünk le. A helyi sajtok, a mizithra és a graviera mindenképp megérnek egy kóstolást! A többi étellel vigyázzunk viszont, nem biztos, hogy autentikus görög fogásokat kapunk az éttermekben, ezeket ugyanis gyakran már a turisták szájízéhez igazítják.
Ha hosszabb kirándulásra kaphatóak vagyunk, érdemes sorra járnunk a Naxos várost övező kisebb falvakat. Saggriban Déméter istennő ősi templomát csodálhatjuk meg, melyet a közelmúltban újítottak fel. Aztán itt található az az 1600 körül épített torony, a Bazeos, melyet sokáig kolostorként használtak. A 19. század végén a névadó Bazeos család vásárolta meg. Manapság a torony júliustól szeptemberig koncerteknek és kiállításoknak ad otthont. A faluba kocsival, vagy motorbiciklivel juthatunk el. A régi kikládi művészet rekvizitumai a kuroszoknak nevezett férfi szobrok. Két hatalmas példányt találunk belőlük a szigeten, egyet Melanesen, a nagyobbat Apollon faluban. A szigeten számos, 1000 évnél idősebb templomot találunk, melyeket érdemes közelebbről szemügyre venni. Koronos falu környékén számos érdekes barlang bújik meg, és a hegyi forrásokat megéri felkeresni.
Persze nem feledkezhetünk meg Naxos káprázatos strandjairól sem, melyeket Görögország legszebbjeiként tartanak számon. A fehér homokos partok mellett, a kavicsosakat szintén megtaláljuk. Ha úszni, napfürdőzni, szörfölni szeretnénk jó választás az Agios Georgias, Naxos népszerű standja, melyet a városhoz közel találunk, vagy a szintén igen közkedvelt Agia Anna. Utóbbi azoknak való, akik elsősorban a csendet és a nyugalmat keresik Naxoson. A falvakat gyakran nehéz megkülönböztetni a közeli strandoktól, mikor az emberek egy falura utalnak, ilyen az Agia Anna, tulajdonképp magáról a strandról beszélnek. Ha nudista strandot keresünk, jó választásnak bizonyul a részben nudista Agios Prokopios, melyet kristálytiszta vízéért a családosok és a tinédzserek előnyben részesítenek, és a Plaka Plaka, mely voltaképp az Agia Anna folytatása. A Mikri Vigla szintén a sportok szerelmeseit szolgálja ki, elsősorban a szörfösökét, akik még szörfközpontot találnak területén. Alyko strandja hasonlóképp alkalmas terepe annak, hogy próbára tegyük szörfös képességeinket. Az Európából érkező turisták utóbbi két strandot preferálják, lévén, hogy közel fekszenek a reptérhez.
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:
Repülőtere: Naxos Island National Airport (JNX). Aegan járatokkal elérhető, jellemzően Athénban kell átszállni. A repülőjegy ára olykor a méregdrága luxus kategóriába esik, máskor elfogadható. Minden nap van 1-2 járat.
Jobb hotelek: www.thesaurus.gr/naxos_a_class_accommodation.htm. Önellátó és reggelis szállások feletti félpanziós, teljes ellátásos és all-inclusive csomag ajánlatok. NAXOS BEACH II Hotel, Stelida stb. kis villák, szobák
Emlékezetes saját strandos, parti szálloda: www.nissaki-beach.com. Kétágyas tágas szoba, franciaágyas luxus szálloda szoba, lakosztály és családi szoba is a kínálatban, ami kiváló. A képek magukért beszélnek, álom nyaralás, meseszép, görög tengerparti helyszínen egy romantikus szigeten:
Görögül Ύδρα, angolul Hydra (Hydra Town) néven találkozhatunk vele. A sok érdekes látnivalónak itt történelmi okai vannak, hosszú ideig nem volt kiemelt turista célpont, sok művész kedvelte, azóta pedig a turisták tömege keresi, és szorítja ki a többieket. Az athéni Képzőművészeti Főiskola egy tagozata működött itt, az oktatási központ máig él. Az összes hozzá tartozó szigettel együtt a területe 64.45 km², állandó lakossága alig 2 ezer fő körüli. Hajdanán 40 ezer ember lakott ugyanitt, gazdag volt, arany, ezüst és egyéb kereskedelmi út részeként, egy időben független, dúsgazdag hajó flotta tulajdonosainak leszármazottai a mai napig fontos pozíciókban ülnek.
Szállás, nyaralás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg: Ídra, Hydra szállások ITT – árak és szobatípusok, foglalható lehetőségek. A település és környéke, hotel, szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta B&B vendégház és turista- / diákszállás (kollégium, hostel stílus) interneten, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen segítenek a döntésben.
Kellemes kiadó szoba, szállás pl. a Areti, ITT, tiszta, jó a személyzet és a felszereltség.
Összes ár, szálláshelyek listájával: Ídra / Hydra hotel, szállások: apartmanok ITT kereshetően – az internetes egyéni és kis csoportos utazási irodai árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő online rendszerekből, ténylegesen foglalható szálloda lista.
Városok, települések a közelben, környéke szállás ajánlóval online: Pórosz, Méthana, Ermióni, Kranídi, Galatász, Kuverta, Kaloní, Pigádia, Thermiszía, Lutrá Kunupéli, Paralía Kalonísz és Rozéika
Repülőterek távolsága a központtól légvonalban: Elefthériosz Venizélosz nemzetközi repülőtér (ATH) 77,9 km – Athén.
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:
Budapest és Ídra távolsága légvonalban 1189 km. Autóval nagyon hosszú út, illetve az útvonal tervező szerint egyáltalán nem lehetséges. Az utazási idő kb. 18 óra részben autópályákon haladva Akti Idras-ig, mellékutakon (fizetős autópályán kívül) haladva 27 óra vagy több (1665 km).
Utazás élménybeszámoló, hotel, szállás és látnivaló ízelítő képeket várunk emailen vagy a Facebook-on.
A szigetcsoport nyugati része Szérifosz (Σέριφος), az alig érintett strandok szigetein megtaláljuk a dúsgazdag vállalkozókat, távoli vizekről idehajózó luxus jachtokat és az európai középosztály tagjait (francia és angol turistákat például). Bájos kis falvak, homokos strandok vagy sziklás partok, hegyek teszik változatossá tájat. Athén viszonylagos közelsége (2 és fél 3 óra Piraeus Port-ból egy gyors hajóval) egyre vonzóbbá tette az egyébként sem elhanyagolható múltú és adottságú szigeteket. Bulik, szórakozási lehetőség, éjszakai élet Livadi üdülőhelyen van a sziget kikötője mellett főszezonban. A városka központjában vannak a várromok, érdekesek a szélmalmok és természetesen helytörténeti múzeumok.
Régészeti emlékek, ókori építmények gazdag lelőhelye a szigetvilág. Egyre népszerűbb, fejlődő üdülőhelyként beszélhetünk róla.
Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg. Üdülés, szállás árak és szobatípusok, foglalható lehetőségek. A települések és környékük, hotel, szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, B&B panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és hostel interneten, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen segítenek a döntésben.
Szérifosz Szérifosz szállások ITT. 73 km²-es területű, régi házak vannak, de kevés a klasszikus látnivaló, mégis sokan szeretik, például Angliából vagy a Skandináv országokból érkeznek ide, csúcsszezonban a legtöbb szálláshely megtelik. Livádi a központ, mozgalmas kikötőjét érdemes megtekinteni.
Kithnosz Kithnosz ITT. Területe majdnem pontosan 100 km², hegyek és csupasz sziklák, viszonylag kevés külföldi jár ide. A kikötő jachtok a csendes pihenés reményében jó helyen járnak.
Szífnosz Szífnosz ITT. 73.94 km² a teljes területe. Komphajók járnak ide rendszeresen. Aranybányái az ókorban gazdaggá tették.
Mílosz (Adámasz, Pollónia, Pláka Mílu, Páhena, Provatász, Triovászalosz, Mandrákia, Paliohóri, Ajía Kiriakí Paralía, Klima, Mílos és Péran Triovasálos) Mílosz ITT. Közel 160 km², állandó lakossága 5 ezer fő körüli, a természeti adottságainak köszönhetően szépen, jobban fejlődött a turizmusa, mint a többi szigetnek. Naponta több komphajó indul ide szezonban Pireuszból, a közeli nagy szigetekről szintén több hajó közlekedik.
Kímolosz jelentősége turisztikailag jóval kisebb Kímolosz ITT. 53.25 km²-es teljes területén gyér az állandó lakosság, az ezret sem érte el a közelmúltban. 36 km²-es kopár terület a fő sziget.
– Villa Marisol, egy luxus nyaraló, aminek az ára a fő hátránya, a 180 m²-es, 4 hálószobás ház amúgy ideális nyaralási helyszín, Pollónia egy kényelmes szálláshelye.
– Aigli Kochlias Livadákia kiadó két hálószobás apartmanja, közel a tengerpart, jól felszerelt, stílusosan berendezett lakás.
– Rizes Hotel 3***, viszonylag drága, de tágas és kényelmes apartmanok, például 3 felnőtt részére 45 m²-es egységben egy hét valamivel 400 ezer forint alatt van.
– Asterias Boutique Hotel 3***, kedvező árak 2 főre, 30 m²-es egység, a reggeli külön kérhető.
– Hotel Eleni 2** (régóta népszerű, Adámász tengerpartjának közelében, képek ITT)
– Villa Danai (szép és egyedi berendezés, érdekes bútorok, jó árak és személyzet, kényelmes)
Turisztikailag kiemelt települések, városok a teljes szigetvilágban: Míkonosz, Fíra, Náxosz, Ía, Parikiá, Imerovígli, Kamári, Adámasz, Perísza, Íosz, Firosztefáni és Karterádosz.
Repülőterek a térségben, a közelben: Míkonosz repülőtér (JMK), Szantorini repülőtér (JTR), Szírosz-szigeti repülőtér (JSY), Mílos Island nemzeti repülőtér (MLO), Párosz nemzeti repülőtér (PAS) és Naxos Island National Airport (JNX).
A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:
Ennyi volt a mai nyaralás, üdülés blog tippek. Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?